goldman sachs

Alaposan meglepte az elemzőket a Goldman Sachs

A Reuters konszenzusához képest 15, illetve 25 százalékkal lett magasabb a Goldman Sachs bevétele, illetve egy részvényre jutó eredménye az első negyedévben. A nyitás előtti kereskedésben 0,8%-kal emelkedik a társaság árfolyama.

Mennyit költenek lobbira a legnagyobb bankok?

Egyre nagyobb a nyomás a Citigroupon és a Goldman Sachson, hogy részletesen mutassák be kormányzati lobbitevékenységüket, illetve hozzák nyilvánosságra az erre áldozott összegek nagyságát - írja a Financial Times.

A Goldman Sachs saját indikátora szerint közel a medvepiac

A Goldman Sachs számítógépes modellje szerint közel a medvepiac, a befektetési bankház stratégái azonban megnyugtatták ügyfeleiket, hogy mindez az alacsony munkanélküliségnek, valamint az erős növekedésnek-, és nem a monetáris szigorításnak tulajdonítható.

Már az idén távozhat a Goldman vezére

Még az év vége előtt távozhat a cégtől Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs vezére, aki 12 év után hagyhatja ott a bankot - írja a CNBC a Wall Street Journal információira hivatkozva.

Ellenzik az importvámokat az amerikai vállalatok

Az amerikai elnök március 1-jén az acél- és alumíniumipari termékekre kivetett importvámok tervével sokkolta a világot, alaposan elrontva ezzel az amerikai részvénypiaci hangulatot. A MarketWatch az elmúlt napok eseményei uán megvizsgálta, hogy a Dow Jones indexben szereplő társaságok hogyan értékelik a Donald Trump által bejelentett intézkedéseket.

Goldman: akár 25 százalékos zuhanás is jöhet a tőzsdéken

A Goldman Sachs befektetési bankház szerint a részvénypiacokon akár 25 százalékos esés sem kizárt abban az esetben, ha a 10-éves amerikai állampapírhozam 4,5 százalékra emelkedne az idei év végére.

Szinte biztosan kamatemeléssel kezd márciusban Powell a Fed élén

Több mint 95% annak esélye, hogy márciusban ismét kamatot emel majd a Fed Nyíltpiaci Bizottsága - vélik a Goldman Sachs elemzői a szerdán megjelent jegybanki jegyzőkönyv után. Ez egyben azt is jelentené, hogy Jerome Powell elnök első kamatdöntésén rögtön emeléssel kezd majd.

Figyelmeztet a Goldman: nullázhatnak a kriptopénzek

Az elmúlt egy hónapban 500 milliárd dollárral csökkent a kriptopénzek piaci kapitalizációja, és a helyzet tovább romolhat - állítják a Golmad Sachs elemzői. A bitcoin közben a nagy esések után az elmúlt 24 órában 1700 dollárral került feljebb, jelenleg 7630 dollárt adnak egy egységéért a Coinbase kriptotőzsdén.

Estek ma az amerikai részvényindexek az ugró kötvényhozamok láttán

Közel négyéves csúcsra emelkedett az amerikai tízéves államkötvény hozama és más lejáratokon is folytatódott az elmúlt időszakban megindult hozamemelkedés, ami hétfőn 0,6-0,7%-os esésbe taszította a vezető amerikai részvényindexeket és a félelemindexnek nevezett mutató is hirtelen nagyot ugrott.

Milliárdokkal száll be Dubaj a német ingatlanpiacra

A dubaji Rasmala befektetési bank megvásárolta az Amazon legújabb 90 ezer négyzetméteres németországi elosztóközpontját. A tranzakció 145 millió dollár (37 milliárd forint) volt. Ezzel egyidőben a bank egy a Decathlon leányvállalatához tartozó logisztikai központot is megvásárolt 40 millió dollárét (kb. 10 milliárd forint).

Rávert az elemzőkre a Goldman Sachs, de gyengék a számok

A profit és a bevételek szempontjából is jelentősen meghaladta a Goldman Sachs negyedik negyedéve a várakozásokat: a várt 4,91 helyett 5,68 dollár lett a tisztított EPS, a bevételek pedig 7,608 milliárd dollár helyett 7,834 milliárdra rúgtak. A nyitás előtti kereskedésben ennek ellenére egyelőre 0,36%-os mínuszt mutat az árfolyam, amiben szerepet játszhat, hogy 6 év után először veszteséges lett a bank.

Eljött a bankok nagy napja: kisebbfajta vérfürdő készülődik

A JP Morgan és a Wells Fargo kora délutáni jelentésével ma kezdetét veszi a negyedik negyedéves banki gyorsjelentési szezon az USA-ban, a többi nagybank a jövő héten jelent. Összegyűjtöttük, ezúttal mire figyelnek elsősorban az elemzők és a befektetők. Annyi biztos: nagy veszteségeket számolt el több amerikai bank is 2017 végén, de ez a vérfürdő most nem kell, hogy aggassza a részvényeseket, a 2018-as bevételtermelési lehetőségek lesznek igazán érdekesek.

Fáj a Morgan Stanleynek az adócsökkentés

A Morgan Stanley ma bejelentette: 1,25 milliárd dolláros egyszeri negatív tételt kell elszámolnia a tavalyi negyedik negyedévre a társasági adó csökkentése miatt. A bejelentésre eddig 0,5%-os árfolyamcsökkenéssel reagáltak a befektetési bank részvényei.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!